Nikon Imaging | Magyarország | Európa

Nadia Meli VAGYOK, esküvői fotós

Nadia Olaszországban született, Németországban nevelkedett, jelenleg pedig az angliai Brightonban él. Nyolc évvel ezelőtt vágott bele esküvői fotós vállalkozásába, mára pedig már a világ minden táján fényképez esküvőket, beleértve azt is, hogy minden nyáron Olaszországba utazik megörökíteni az olasz menyegzők szépségét és varázslatosságát. Életcélja, hogy elérje: az emberek úgy érezzék, szeretik őket, és tartoznak valahová – ehhez pedig a szépséget használja fel, mivel Nadia úgy véli, a szépség maga a szeretet, csak látható mivoltában.

A stílusát nagyban meghatározza látásmódja és célja: a valahová tartozás érzése. Legnagyobb szenvedélye az emberek, a történeteik, az életük, és látni, amint életre kelnek. Ezért kezdett workshopokat és online tanfolyamokat tartani, amelyek a szerkesztési stíluson túlmutatva a fényképészek látásmódjának kialakítására összpontosítanak.
Nadia Meli

Kérdések és válaszok

Hogyan kezdted az esküvői fotózást?
Az első fényképezőgépemet 19 évesen kaptam, amikor Londonba költöztem, és kísérletezni kezdtem a város fotózásával. Egyszerre szerettem bele mindkettőbe: a városba és a fényképezésbe is. A következő négy évben csak kedvtelésből fényképeztem, csak a magam szórakoztatására. Amikor egyetemi diplomát szereztem teológiából, rájöttem, hogy nincs semmi más, amiben még annyi örömet lelnék, mint a fényképezésben, és hogy csak ezt szeretném csinálni. Így hát vállalkozásba kezdtem, és nem volt egyéb tervem, mint hogy annyit fotózzak, amennyit csak tudok. 2010 márciusában végigfényképeztem egy barátom esküvőjét, és azóta vissza se néztem. Azt is élvezem, ha workshopot tarthatok fényképészek számára, olyankor azt helyezem a középpontba, hogy megtalálják a saját stílusukat és látásmódjukat.

Ezért hoztam létre a „The Signature Style System” online tanfolyamot olyan fényképészek számára, akik meg szeretnék találni a saját stílusukat és hangjukat ebben az ágazatban.

Melyik esküvői szokást örökíted meg a legszívesebben a képeiden?
Olyan sok van, hogy nehéz csak egyet kiemelni. Az egyik kedvencem, amikor az ifjú házasok konfettizápor közepette végigsétálnak a sorok között – erről mindig nagyszerű felvételek születhetnek! A személyes kedvenceim azonban a beszédek. Nagyon szeretem azt, hogy mennyire érzelmesek tudnak lenni!

Mi okozza a legnagyobb kihívást egy esküvői fotózás során?
Gyorsnak és milliónyi helyen egyszerre kell lenni. Az esküvők legtöbb pillanata egyedülálló, és nem lesz második esélyed, ezért folyamatosan borotvaélesnek és összeszedettnek kell lenned, amitől elég stresszessé válhat az egész. Általában észre sem veszem, hogy milyen feszült vagyok, csak miután már az egész véget ért!