Nikon Imaging | Magyarország | Európa

Simona Smrcková és Kamil Saliba VAGYOK, esküvői fotósok

Simona és Kamil esküvői fotósok, akik már 2012 óta egy csapatot alkotva dolgoznak együtt. Annak idején a „több szem többet lát” elve alapján egyesítették erőiket egy esküvő alkalmával, és azáltal, hogy különböző Nikon fényképezőgépeket és objektíveket használnak, változatos nézőpontokat tudnak lencsevégre kapni a nagy nap folyamán. Simona például ideje 100%-ában a menyasszonyra, míg Kamil a vőlegényre összpontosíthat a nagy napra való készülődés során.

Az évek folyamán pazar emlékeket örökítettek meg a munkájuk által, és új barátságokat is kötöttek. Simona és Kamil imádják, amit csinálnak: hogy megörökíthetik, amit a legjobban szeretnek – a boldogságot, az örömöt és minden egyéb olyan erős érzelmet, amelyek egy esküvő során a felszínre törnek.
Simona & Kabil

Kérdések és válaszok

Hogyan kezdtétek az esküvői fotózást?

Kamil: Én már 1999 óta, vagyis a művészeti és fényképészeti tanulmányaim óta esküvői fotózással foglalkozom, úgyhogy elég nagy gyakorlatot volt alkalmam szerezni az igazán kiváló esküvői trendek beazonosítása terén!

Simona: Habár nem olyan régóta, mint Kamil, azért 2008 óta már én is esküvői fotózással foglalkozom. Festészetet tanultam, majd később esküvőket kezdtem fényképezni. Azóta már a divatportré-fotózást is bevettem a profilomba.


Melyik esküvői szokást örökítitek meg a legszívesebben a képeiteken?

Szerencsések vagyunk, ugyanis a tipikus cseh esküvőknek gazdag hagyományvilága van, úgyhogy sokkal dolgozhatunk! Az egyik kedvenc hagyományom, amelyet szívesen kapok lencsevégre az az „álmenyasszony”. Erre a hagyományra a szertartás reggelén kerül sor, amikor a vőlegény ellátogat a menyasszony otthonába, hogy magával vigye, és kikérje a szülei áldását. Ekkor azonban a lakodalom egy másik résztvevője, rendszerint egy férfi öltözik be menyasszonynak, és próbálja meg elcsábítani a vőlegényt!


Mi okozza a legnagyobb kihívást egy esküvői fotózás során?

A legnagyobb kihívás, hogy erőteljes és hatásos felvételeket készítsünk, kifinomult technikai megoldásokkal, még akkor is, ha egész nap kényelmetlen körülmények között vagy időszűkében kell fotóznunk. Gyorsan kell gondolkodnunk és reagálnunk.