Nikon Imaging | Magyarország | Európa

A „kék óra” megértése

FOTÓZÁS A KÉK ÓRÁBAN

A kék óra, amely a spanyol „La hora azul” vagy a francia „L'Heure Bleue” kifejezésből ered, a napfelkelte előtti vagy napnyugta utáni időszakot jelenti. A kék óra leginkább romantikus hangulatáról, valamint arról a lenyűgöző vizuális minőségről híres, amely drámai pillanatokat képes megformálni a filmekben és a fényképeken.

Nikon D7000, f/29, 30 mp, ISO 100, AF-S DX NIKKOR 18-200mm f/3.5-5.6G ED VR II

A KÉK ÓRA MEGÉRTÉSE

Ilyenkor az ég többnyire mélykék árnyalatú, a fény pedig elég lágy ahhoz, hogy a jelenet legtöbb sötét részét kiegészítő fényforrás nélkül kihangsúlyozza. Ez a Rayleigh-szórásnak köszönhető, amely során a fény a látható fény hullámhosszánál kisebb részecskékre szóródik, ugyanezen folyamat miatt látjuk az eget kéknek.

Amikor a nap hat fokkal a horizont alá kerül, már nem közvetlenül a földet világítja meg, hanem a felső atmoszférát. Ez az úgynevezett polgári szürkület. Ebben az időszakban a vörös fény, amely nagyobb hullámhosszú a kék fénynél, áthalad át az atmoszférán, ki az űrbe, míg a kék fény szétszóródik az atmoszférában.

Reggel a kék óra a napfelkeltét megelőzően jelenik meg, az arany óra előtt, amely körülbelül 30 perccel napfelkelte előtt áll be. Este a polgári napnyugtát követően jelenik meg, éppen az arany óra után, és körülbelül a napnyugta után 10–15 perccel kezdődik.

NÉPSZERŰ MEGÖRÖKÍTENDŐ TÉMÁK

A kék órás fényképezés egyszerű műfaj, mivel általában nem kell aggódni az erős fényforrás vagy a felvételeken megjelenő árnyékok miatt. A tájképek, városképek és portrék is nagyon jól mutatnak a kék órában, hiszen a lágy, homályos fény földöntúli hangulatot tud létrehozni felvételein.

ÚTMUTATÓ A KÉK ÓRÁS FÉNYKÉPEZÉSHEZ

Ha Ön még új a kék órás fényképezésben, íme néhány tipp, amely segíthet nekilátni:

• Mivel a kék óra földrajzi helyzetének függvényében változik, ne felejtsen el utánanézni, hogy tartózkodási helyén mikor kel és mikor nyugszik a nap.
• Tervezze meg előre a fotózást, és menjen ki a helyszínre korábban. Szüksége lesz némi időre, amíg beállítja a felszerelését.
•A stabilitás érdekében rögzítse fényképezőgépét állványra, és állítsa össze a képet úgy, hogy a horizont legyen a háttérben.
• Tartsa az ISO értéket olyan alacsonyan, ahogyan csak tudja a szemcsék és a zaj felvételről való kiszűréséhez.
• A kék óra során lassú záridővel kell dolgoznia ahhoz, hogy a képek megfelelően exponáltak legyenek. Idő-előválasztásos vagy kézi módban fényképezzen, mivel ebben a két esetben tudja kézzel kiválasztani a záridőt.
• Ahhoz, hogy éles képet kapjon, használjon távkioldót, vagy kapcsolja be a fényképezőgép időzítőjét. A kioldógomb megnyomásakor néha előfordulhat a fényképezőgép véletlen bemozdulása, amely elmosódott képet eredményezhet.
• Készítsen néhány próbafelvételt, és mindig ellenőrizze a hisztogramot, hogy meggyőződjön arról, hogy nincs jelen beégett csúcsfény vagy szükségtelen árnyék.

Ha D-SLR fényképezőgépet használ a felvételek elkészítéséhez, kísérletezzen nagy dinamikatartományú (HDR) fényképezéssel. Egy HDR-kép több különböző expozíciós értékű képet foglal magába, amelyeket a készülék az utómunka során kombinál. Néhány Nikon D-SLR fényképezőgép beépített HDR-mód funkcióval rendelkezik, amely során egy felvételt többszörös expozícióval készít el, majd kombinálja azokat, így HDR-képet hozva létre.